Maszkviselést javasol repülés közben a IATA is

A középső székek blokkolása helyett maszkviselést, a testhőmérséklet mérését, illetve kézfertőtlenítést szorgalmaz a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség a légi utasok számára . Alexandre de Juniac, a háromszáz légitársaságot tömörítő, montreali székhelyű kereskedelmi szervezet elnök-vezérigazgatója ezt egy videókonferencián mondta.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezetője szerint a korábbi javaslat, amely a középső székek blokkolását írta volna elő nem fenntartható. A légitársaságok ugyanis nem tudnak nyereségesen üzemelni legfeljebb 66 százalékos töltöttség mellett. A korlátozás az egészségügyi kockázatokat sem csökkenti.
Ehelyett szerinte a maszkviselést, kézfertőtlenítést, a testhőmérséklet mérését kellene bevezetni, mert ezek valóban növelik az utasok biztonságát. Ezzel a megoldással a légitársaságok is rentábilisan tudnának üzemelni.
Jelezte, hogy a részletes szabályozáson már dolgoznak az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezettel (ICAO) és a repülőtereket képviselő szervekkel. Javaslataikkal várhatóan júniusban készülnek el. Korábban többek között a Wizz Air is bejelentette, hogy járatain május 1-jétől mind a személyzetnek, mind az utasoknak maszkot kell viselniük a repülés teljes időtartama alatt.

Fotó: 123rf.com
Brian Pierce, a IATA vezető közgazdásza azt mondta,
sok jel utal arra, hogy az újraindulás után csökkenni fog az átlagos jegyár. Ezek közé sorolta az alacsony érdeklődést a repülés iránt, az egyre bővülő járatok számát. az emiatt kialakuló túlkapacitást, valamint a kerozin alacsony árát is.
Példaként említette, hogy Kínában a februári mélyponthoz képest közel háromszor annyian foglalnak most repülőjegyet, az átlagos ár pedig 41 százalékkal csökkent.
Felhívta a figyelmet arra, hogy általában 72-75 százalékos töltöttséget kell elérnie a cégeknek ahhoz, hogy nullszaldósan üzemeljen egy járat.
Ez a középső székek blokkolásával nem lehetséges.
Ha ezt a javaslatot mégis bevezetik, akkor a cégek rendkívül nehéz helyzetbe kerülnek. Európában 49 százalékkal kellene emelni a jegyárat, vagy veszteségesen kell működniük, amely tovább erősítheti a csődhullámot a légi közlekedésben.
Forrás: MTI/Turizmus.com
Kapcsolódó cikkünket a WIZZAIR egészségügyi előírásairól itt olvashatod.