Júliustól indulnak a nyaralójáratok!

Amikor március elején szerte a világban megjelent a koronavírus általi fenyegetés, szinte néhány nap leforgása alatt nullázódott le a légiközlekedés. Bár ez még nem érintette a nyári időszakra tervezett úgynevezett charterjáratokat, mégis a turizmus teljes blokkolásával bizonytalanná vált százezrek, Magyarországról kiinduló üdülése.


Felkészülnek az autóval utazók!

Belföld ismét hódít – bár a legtöbb hazai szálláshely csak félházzal tud üzemelni a védekezésre való felkészültség okán, mégis hétről-hétre nagyobb az érdeklődés. Az Alkossutazást.hu olvasói saját maguk is utánanézhetnek a lehetőségeknek. Leginkább a hegyvidéki, vízparti szálláshelyek foglalása iránt növekszik a kereslet.

Horvátország hosszú és változatos tengerparttal rendelkező Adriája mindig is az autós turisták favoritja volt. Az Istriától a Kvarner-öbölön keresztül Dél-Dalmáciáig foglalnak a magyarok. Különösen keresettek az kisebb, kevésbé ismert strand-szakaszok közelében lévő apartmanok vagy villák.

“A schengeni övezeten belül nyáron valósulhat meg a teljes utazási szabadság. Magyarország nyitott a megállapodásra, egyedül a kölcsönösséghez ragaszkodik, tehát onnan enged be külföldi vendégeket, ahová magyarok utazhatnak.”

Guller Zoltán, vezérigazgató – Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)

A repülés a bátrabbaké?

Az üdülőjáratok elsőként a mediterrán térségbe indulhatnak el, már júliusban. A magyar utazóközönség számára ez legelőbb a kedvelt görög szigeteket jelenti, majd Bulgária, Ciprus, Málta, a Spanyol térség és a török tengerpart következhet – persze nem feltétlenül ebben a sorrendben.

A légijárművek üzemeltetői mind arra törekednek, hogy megfeleljenek a jelenleg és a jövőben támasztott egészségügyi előírásoknak, az utasok magasabb biztonságérzete érdekében.

Az utazásokat szervező irodák pedig arra igyekeznek, hogy könnyített módosítási vagy lemondási feltételekkel tegyék foglalhatóvá az üdüléseket.

Egy érdekesség: Karanténból karanténba: kalandos hazajutás Dél-Amerikából (LKK)