Calabria-Tropea: kedvező árak, remek strandok, kitűnő gasztronómia

Olaszországban, a csizma legvégében létezik egy tartomány, amelyről nagyon keveset tudunk. Ez a rész valamiért teljesen kiesik a magyar utazók látóköréből, pedig ez nagy hiba! Elsősorban a térség szépsége miatt, másrészt pedig a “szegény olaszok” nyaralóhelyének szokták nevezni, tehát, mint a ráaggatott becenév is mutatja, már-már nevetségesen olcsó. Szerencsére ez nem jelent egyet azzal, hogy rossz lenne itt nyaralni vagy bármi probléma lenne Calabria térségével. No, de lássuk, mit lehet itt nézni!

Calabria az egyik legelmaradottabb térségnek számít Itáliában, ez azonban nem jelent problémát, hiszen pont ez adja meg a hangulatát részben: a táj szépsége érintetlen. Anno 1847-ben Edward Lear költőt is olyannyira megragadta, hogy szamárháton járta be az egészet, majd számtalan rajzon örökítette meg ezt a vidéket.

Edward-Lear-Calabria
Edward Lear egy rajza Calabria-ról
kép forrása

A gasztronómia fellegvára

Olaszország ízei az emberek többségének szívéhez igencsak közel állnak: isteni tészták, ropogós pizzák,omlós tiramisu, kiváló borok és még sorolhatnánk… Dél-Olaszország változatos gasztronómiája és alapanyagai kevésbé ismertek, pedig bőven van miből válogatni itt is.

  • Hagyma hagymával: Calabria tartomány leghíresebb termése a hagyma. Ránézésre a lilahagymára hasonlít, ízben viszont inkább az újhagymára emlékeztet. Állítólag itt terem a világ legédesebb hagymája, amit ha nem főzéshez használnak, akkor szószt készítenek belőle, amit húsokhoz használnak fel.
  • Chili paprika: Ezt a fajta piros, csípős paprikát pontosan úgy szárítják felakasztva, mint Magyarországon. Számunkra így ez az alapanyag nem annyira izgalmas, de az biztos, hogy csípni fog!
  • N’duja, a kolbászkrém: Egy csípős, ízes kolbászkt képzelj el, kenhető formában. Állagra hasonló, mint a májkrém. Általában pirítósra kenve fogyasztják.
  • Bergamott: Calabria nyugati részén a narancs és mandarin ligetek mellett bergamott ültetvényekkel is találkozunk. A helyiek ezt nem csupán a megszokott parfüm alapanyagként használják, hanem lekvárt is készítenek belőle!
  • Tartufo – a kedvenc: Csokiimádónak must have! Olaszországban a fagyi alapból kötelező, de ez jóval több, mint fagylalt!

Tropea – az olasz Karib-térség

Tropea városát nyugodtan fel is veheted a bakancslistádra. A környék sziklás öblei, a Tirrén-tenger kristálytiszta vize, a festői óváros, amely a 40 méter magas mészkő sziklán található mind-mind hozzájárulnak Tropea festői szépségéhez. A városból pazar kilátás nyílik a a Szent Eufémia-öbölre. A sziklák alját egy viszonylag keskeny homoksáv választja el a Tirrén-tengertől, melynek e szakaszát csak “Costa degli Dei”-nek, vagyis az istenek partjának nevezik. 
Az óvárosban 15 templom és kolostor található. Emellett számtalan a 18-19. században épült nemesipalota is megcsodálható. Tropea-t meseszép terek, labirintus-szerű, rejtélyes utcácskák jellemzik, amelyekben jó elveszni. Lépten-nyomon kellemes kávézókba, éttermekbe és fagylaltozókba botlunk itt, nehéz mellényúlni, hiszen a turistákból élnek. A macskaköves utcák végén néhol lépcsőkre bukkanhatunk, amelyek egészen leereszkednek a tengerpartig.

Capo Vaticano – “az istenek partja”

A francia “Les Grands Voyageurs” utazási magazin szerint Olaszország harmadik legszebb strandja, valamint a világ legszebb 100 strandja között szerepel a természeti kincsekben gazdag Capo Vaticano. Egy legenda szerint a Messinai-szoros átkelésére készülő hajósok rendszeresen itt kötöttek ki. Itt az egyik barlangban élő orákulumtól kértek jóslatot arra vonatkozóan, hogy mikor kelhetnek át szerencsésen a szoroson úgy, hogy  elkerüljék Szkülla és Kharübdisz víziszörnyek pusztításait.
Capo Vaticano újabb különlegessége, hogy néhány strandja csak a tengerről érhető el, ezek a helyek pedig kiválóak a búvárkodás szerelmeseinek. Legfelkapottabb strandja a Grotticelle, amely 1870-ben épült világítótornyáról híres. A kilátóponton felejthetetlen naplementében lehet részed!